Alkotói szabadság!

A művészet lényege a szabadság, ahhoz, hogy őszintén alkothass, szabadnak kell maradj. A város és a mai társadalmi rendszer ezt nem engedi, ha nem szabadulsz meg tőle, nem tudod biztosítani a szabadságodat és függetlenség nélkül alkotni sem tudsz igazán. Mert vagy megfelelni fogsz vagy ellenállni a rendszernek, de mindenképpen a rendszerben maradsz. Ez a rendszer pedig szépen, módszeresen kiszívja belőled tehetségedet, kreativitásodat és utána elhajít, mint egy darab rongyot. Az egyetlen megoldás az igazi művész számára a kivonulás a társadalomból, visszatérés az igazi impulzusokkal és kreatív, alkotó energiával teli természetbe. Kivonulás a városi élet morzsoló malomkövei közül, mert itt mindenből árucikket csinálnak. Persze választhatod ezt az utat is, megfelelhetsz az elvárásoknak, nyalhatod a gyűjtők és galériatulajdonosok hátsó felét. Kapcsolatokat építhetsz az állítólagos művészetkedvelő értelmiségi réteggel, elegáns találkozókra járhatsz, magasröptű beszélgetésekbe bonyolódhatsz egy-egy jó pohár bor mellet, keresheted a kicsinyes lehetőségeket, belevetheted magad a burzsoázia és a sznobizmus művészetkedvelő rétegeibe. De amikor belefáradsz már csak az alkohol marad, és csatlakozhatsz a lecsúszott művészek alkoholista közösségéhez, akik az életüket és művészetüket a városi élet és pénzvilág szolgálatába állították, míg végül teljesen ki lettek szipolyozva és a halovány, megmaradt tehetségüket is inkább elisszák. Vagy szarhatsz az egészre, erősítve a művészek dekadens, nihilista és cinizmussal megspékelt rétegét. Esetleg kiszolgálhatod bizonyos politikai érdekek szegényes műalkotási igényét, újult jelmezbe burkolhatod a régen lerágott csontokat. Azonban, ha az alkotás nem belülről fakad mindegyik irány egy kiüresedett, igazi alkotás nélküli művészetnek már nem nevezhető szánalomhalmazhoz, giccs-parádéhoz vezet. Ugyanakkor választhatod a szabadságot is, elengedheted a média és társadalom által beléd ültetett félelmeket. Ráébredhetsz, hogy az igazi élet nem a város gépies és kaotikus lüktetésében van, hanem a természet nyugalmában. A művészet nem a galériatulajdonosok döntésein, műgyűjtők ízlésén vagy művészettörténészek kritikáin múlik. A művészet benned van, és körülötted, a természetben. A többi csak mellébeszélés, értelmetlen szócséplés és dekadencia. Az igazi alkotás önmagában létezik, még ha nem is érti vagy nem is látja senki, van és kész, magánál a létezésnél nincs is több feladata. A szépség maga a létezés és természet a művészet tanítómestere. Az igazi művész csak átengedi magán a teremtést, nem próbál görcsösen valami egyénit keresni, csak engedi, hogy a múzsa megszólaljon benne és az alkotás szinte magától zajlik, túl az időn, túl az emberen. Az igazi szabadságban pedig nincsenek falak, se korlátok, se testek. Így születnek az igaz művek, de amint megszólal az agy, az ego szólal meg, a pusztán fizikai világ és anyagiasság szólal meg és a fizikai világ retteg a szabadságtól. Itt minden korlátok között van, még az emberi test is egy fal, a bőröd elválaszt a külvilágtól és embertársaidtól. De a világnak mindez még nem elég, a testedet kis dobozokba kényszerítik, minél kisebb és kisebb csoportokba kényszerítenek, míg végül egyedül maradsz egy albérletben, ahol életed hátralevő részét értelmetlen munkával töltsd és fizesd a számlákat. Gépet csinálnak belőled, félelemben és megosztásban tartanak, megmondják mit csinálj, szeméttel etetnek minden pillanatban, és az egészet elnevezik városnak, a társadalom legfejlettebb közösségének, ahol a legmagányosabbak a rabszolgák. Persze ne is próbálj kitörni innen, hiszen ez az élet, hát nem látod, itt van mindenki, aki számít...a rendszernek. Az 1984 immár valóság, csak te a Szép új világban élsz a Szóma kábulatában. Hiszen vidéken csak parasztok és remeték élnek, a természet elavult fogalom, maradj inkább a civilizáció legnagyobb illúziójában. Viszont a kitörés lehetőségét nem tudják megakadályozni, túl nagy falat ez nekik, így még nyitva vannak a kapuk, a Bizalom Csoport is egy ilyen kapu, ha akarsz, segíthetsz a felépítésében, csak rajtad áll.